Budapesti Tavaszi Fesztivál Budapest Fringe Fesztivál Café Budapest
 

Máj

7

Már javában folyik a Fesztiválközpontban a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál előkészítése, melynek egyik fontos eleme a hazai és külföldi turisztikai szakmával való együttműködések megerősítése.

 

Ápr

11

Nagy sikerrel zárt Húsvéthétfőn a Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérő programja, a Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren.

 

Ápr

3

Bár az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál már véget ért, a Vörösmarty téren a Tavaszi Vásár még javában zajlik. A vásár idén a termékek mellett a mestereket és kézműveseket állítja a középpontba, és hétvégenként kulturális élménnyel is gazdagítja a látogatókat. A népművészet mellett a hagyományos magyar ízek, a tradicionális technikával készült, ám újragondolt és modern formába öntött népművészet és a design is helyet kap.

 

Már

31

Bár az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál március 26-án hivatalosan véget ért, a rendezvénysorozat egyik kísérő programja még javában zajlik, az április 9-ig nyitva tartó Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren napról napra több ezer érdeklődőt vonz.

 

Már

29

Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Színházi Intézet engem kért fel az ötvenedik Színházi Világnap üzenetének megfogalmazására. A színházakban dolgozó társaimnak, barátaimnak küldöm rövid gondolataimat.

 

Már

29

Március 26-án este a Charles Dutoit vezényelte Royal Philharmonic Orchestra koncertjével zárult a 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az idei rendezvény kiemelkedő sikerei között volt Maxim Vengerov és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje, az I Musici di Roma Vivaldi-estje, a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Bartók- és Sztravinszkij-estje.

 

Már

28

Tombol a Malkovich-láz még mindig. A bulvár azért nyaggat, hogy a szokásairól, különlegességeiről beszéljünk, Németh Kristóf az RTL-Klubban mesélt a találkozásukról, a Vígszínház honlapja pedig tele van a portréjával. Milyen jó lenne, ha Hollywood nélkül is elérhetne a művészet ilyen alacsony sajtó ingerküszöböt! Maga Malkovich is azt mondja, hogy a filmekkel keres pénzt, hogy aztán kedvére játszhasson a színpadon. Igazi amerikai, és igazi reneszánsz ember.

 

Már

28

Örömmel értesültünk róla, hogy MEYKE (Molnár-Madarász Melinda tervező) Torockói Kollekciója bekerült a Gombold Újra pályázat döntőjébe. Gratulálunk neki!

 

Már

28

Vasárnap délelőtt John Malkovichot vártam a szálloda halljában, hogy át tudjuk kísérni az interjú helyszínére. Persze fél órával előbb odaértem, nehogy baj legyen. Naszály Gyuri már ott volt, Janina később futott be, aztán megérkezett a roll-upunk is taxival és Varga Ágival, majd az előadás rendezője, a hajnalban érkezett Michael Sturminger szédelgett le a recepcióhoz, akivel beültünk a bárba kávézni, míg Malkovich is lejön.

 

Már

23

Két köztéri rendezvényt ajánlunk a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál látogatóinak figyelmébe.

 

Már

22

A Ghymes zenekar egyik alapítója és meghatározó tagja, Szarka Gyula zenés költeményt írt Arany János Toldijából.

 

Már

22

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik kísérő programja az április 9-ig nyitva tartó Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren. A rendezvény idén a termékek mellett a mestereket és kézműveseket állítja a középpontba, cél továbbá, hogy a vásár kulturális élménnyel is gazdagítsa a látogatókat. A népművészet mellett a hagyományos magyar ízek, a tradicionális technikával készült, ám újragondolt és modern formába öntött népművészet tárgyai és a design is helyet kap.

 

Már

19

A 20. századi filmzene aranykorának egyik legismertebb komponistája, az úgynevezett hollywoodi hangzás egyik kidolgozója a kétszeres Oscar-díjas Erich Wolfgang Korngold. Főműve A halott város a nagysikerű debreceni bemutató után 2012. március 21-én a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is látható.

 

Már

18

Ma egész napos programsorozat várja az érdeklődőket a Művészetek Palotájában. Gyermekek és felnőttek, fiatalok, idősebbek és egyéb korúak az ütőhangszerek teljes univerzumát bejárhatják a Cifra Palotától az Amadinda családi koncertjén át a díjtalanul látogatható txalaparta (ejtsd: csalaparta) bemutatóig és a délutáni, illetve esti hangversenyekig.

 

Már

17

Kedves Fesztiválbarátok!
A fesztivál ideje alatt Vitézy Zsófia fesztiváligazgató minden nap megosztja élményeit az eseményekről; személyes hangvételű beszámolóiból egy-két kulisszatitkot is megtudhatnak tőle.

 

Már

17

Vitézy Zsófia, fesztiváligazgató köszöntője a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitóján, amely egyben az Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon című kiállítás megnyitója volt az Iparművészeti Múzeumban.
2012. március 16. | 11:00 | Iparművészeti Múzeum

 

Már

16

Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással megnyílt az Iparművészeti Múzeumban a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Már

15

Schmitt Pál köztársasági elnök a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adott át Miklósa Erikának, aki az Arabellában lép fel március 17-én este Fiakermilliként, illetve Sebő Ferencnek, aki a Thália Színházban a Táncház 40 című előadásban szerepel majd a fesztiválon. A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt kitüntetéseket az államfő Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában adta át.

 

Feb

27

A Nemzeti Színházzal néhány éve elindított Nemzetközi Színházi Fesztivál mind a közönség, mind a szakma körében osztatlan sikert aratott.

 

Feb

20

A domonkos szerzetesrend lelkiségét őrző Belvárosi Szent Mihály Templom Budapest egyházzenei életének fontos helyszíne. Az évszázadok szellemiségét sugárzó falak között idén két koncerttel várjuk a Tavaszi Fesztivál közönségét.

 

Feb

4

Túrót eszik a cigány, Tiszán innen, Dunán túl – sok egyéb mellett ezek a népszerű magyar melódiák is felcsendülnek majd a világ leghíresebb fiúkórusa, a Wiener Sängerknaben koncertjén.

 

Jan

30

2012-ben ismét megrendezésre kerül a Budapesti Tavaszi Fesztivál, és a megszokott színvonalas eseménysorozat idén Budapest több pontján szabadtéri koncertekkel, vásárral, kiállítással bővül.

 

Jan

27

A Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői ezúton tájékoztatják a nézőket, hogy John Malkovich március 17-i vendégszereplésének időpontja változik.

 

Jan

26

Világjáró művészek a Tavaszi Fesztiválon! Az idei fesztivál vendége lesz többek között Maxim Vengerov, Nyikolaj Luganszkij, Charles Dutoit, Magali Mosnier.

 

Jan

24

A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál idén március 16–26. között várja az érdeklődőket.
A rendezvény fővédnöke Dr. Schmitt Pál, köztársasági elnök.

 

Jan

16

„A hetvenes évek végén, a hegyek alján, a romániai Brassóban születtem. Talán ez az oka annak, hogy később annyira vonzódtam a vízpartokhoz. Szüleim is muzsikusok, édesanyám énekel, apám pedig az egyik legjobb zongorista és a legnagyobb zenész, akit valaha hallottam. Éjszakánként különböző éttermekben és hotelekben léptek fel, nekem pedig az a kiváltság jutott osztályrészemül, hogy apám játékát a zongora alól hallgathattam” – írja önéletrajzában a kirobbanó tehetségű román zongoraművésznő, Mihaela Ursuleasa.

 

Dec

28

A MAXCity Lakberendezési Áruházban, Törökbálinton, az M1-es autópálya 14-es kijáratánál található az ország legnagyobb bútor és lakberendezési kiegészítő választéka. A kínálatról a 30 ezer m2-es áruház három szintjén elhelyezkedő mintegy 100 üzlet gondoskodik.

 

Dec

21

Hollywoodi filmsztárral bővült a 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeinek névsora: egy rendhagyó produkcióval a világhírű színész, John Malkovich is vendégünk lesz tavasszal.

 

Dec

20

A fesztivál nyitóhangversenyén a 120 éve született, itthon méltatlanul elhallgatott Lajtha László emléke előtt tisztelgünk. A nagyszabású koncerten felcsendül Bartók Brácsaversenye és Lajtha Hortobágy c. szvitje. A koncert érdekessége, hogy közben levetítjük az 1936-os Hortobágy című filmet.

 

Dec

16

2012-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál március 16–26. között kerül megrendezésre. Közönségünk hosszú évek óta az ünnepek ünnepének tekinti a Budapesti Tavaszi Fesztivált, s ennek a hagyományos várakozásnak idén is szeretnénk megfelelni.

 

Ápr

2

2011. április 1-3. között hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Fringe Fesztivál. A Budapesti Tavaszi Fesztivál utolsó három napján levezényelt művészeti eseménynek idén a Pesti Broadway ad otthont. A főváros szívében, a bejáratott programhelyszíneken tehetséges fellépők várják a közönséget, az előadások a magyar Fringe hagyományaihoz hűen ingyenesek. A fesztivál magyarországi történetéről és az idei újításokról Grósz Enikővel, a Budapesti Fesztiválközpont munkatársával beszélgettünk.

 

Már

30

„A művészet maga a szabadság” – írta egy alkalommal Babits Mihály, s aligha létezik hatásosabb bizonyítása e tételnek, mint az idén hatodik alkalommal jelentkező Budapest Fringe. Amikor az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál „melléktermékeként” 1947-ben létrejött peremfesztivál ideája 2006-ban meghonosodott Magyarországon, sokan talán nem gondolták, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál gyermeke megéri az iskoláskort.

 

Már

28

A fennállásának 31 éves évfordulóját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál és főtámogatója, az OTP Bank immáron másodszorra hirdette meg a Kreatív Kirakat pályázatot, melynek eredményeképpen idén ismét díszbe öltözhetett jónéhány banki kirakat. A témák, melyek közül a pályázatra nevezők idén választhattak: Liszt200, EU soros elnökség és 31 éves a Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Már

27

A nagybőgős egyetlen vonóval, a zongorista és a hárfás hangszer nélkül jár iskolába. A többiek állandóan cipelnek valamit: klarinétot, kürtöt, hegedűt, csellót. Utóbbiak valóságos kulik, a komolyzene elnyűhetetlen sherpái. Az ütőhangszeres azonban egészen különleges lény.

 

Már

23

Philippe Jaroussky váratlan megbetegedése miatt budapesti fellépését lemondani kényszerült, így Ruggiero szerepében a fiatal már most nemzetközi elismerésnek örvendő Max Emanuel Cencicet láthatja a Tavaszi Fesztivál közönsége.

 

Már

19

Amikor a világpolgár Liszt 1839-1840 fordulóján hosszú távollét után ismét Magyarországon koncertezett, újra találkozhatott muzsikus cigányokkal és zenéjükkel, azzal a világgal, mely már egészen kis gyermekkorában mágikus hatást gyakorolt képzeletére. Nem egyszer nomádoknak nevezte a cigányokat a maga is folyton úton lévő Liszt, aki – biztosan nem túlzás – szellemi rokonainak tartotta őket.

 

Már

14

Schmitt Pál köztársasági elnök a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adott át a „Halljunk szót” – 30 éves a Táncháztalálkozó című előadáson fellépő Berecz Andrásnak és Albee: Péter és Jerry / Állatkerti történet című színházi bemutató rendezőjének, Vidnyánszky Attilának.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért Jászai Mari-díjat adományozott a Schauspielhaus Graz vendégjátékában bemutatásra kerülő Liliom rendezőjének, Bodó Viktornak.

 

Már

8

Sötét erők sugalmazására Macbeth a hatalom csúcsára tör. Shakespeare talán legsötétebb, legpesszimistább tragédiájában a nagyformátumú skót király egyre mélyebbre süllyed a hatalom ingoványában.

 

Már

1

Szerencsés esetben a színházi kritika iránytűként szolgál mind az alkotók, mind a nézők számára, és fontos szerepe lehet abban is, hogy alkotó és néző közelebb kerüljenek egymáshoz. A komoly múlttal rendelkező, eddig elsősorban az évente kiadott színházi díjairól ismert szakmai szervezet, a Színházi Kritikusok Céhe éppen ezért nagy hangsúlyt helyez a színházakkal és közönséggel való kommunikáció erősítésére.

 

Feb

11

Jelentkezz, ne maradj le!
Gyere és lépj fel a Nagymező utca és környékének színházaiban, koncerthelyein, klubjaiban, a helyszínt és a technikát biztosítjuk!

 

Feb

7

Liszt Ferenc nem csak fenomenális zongorázása és előadóművészi karizmája révén vált kora legnagyobb pódiumművészévé. Az elsők között adott egész estés zongorakoncerteket, és olyan hangversenytermekben is rendszeresen fellépett, melyekben annak idején elsősorban nagyzenekari koncerteket rendeztek. Liszt bebizonyította, hogy az egyéniség a főúri és a nagypolgári szalonok falain kívül is képes érvényesülni. Napjaink szólistái, akik egyedül néznek az ezerfejű cézár, a publikum szemébe, ma is a liszti példából meríthetnek bátorságot.

 

Jan

19

A világ művészeti életét meghatározó szereplők fellépései, újdonságok és ősbemutatók, tradicionális értékek és újító törekvések, elmélyülést és magas színvonalú szórakozást kínáló események várják a Tavaszi Fesztivál közönségét.

 

Okt

10


A Budapesti Őszi Fesztivál képekben



 

Okt

7

A megváltásról énekelnek és fociznak: A Schaubühnében bemutatott „d'avant” négy éneklő táncos rendkívüli előadása, amelyben a középkori madrigálok és himnuszok a mai kor katasztrófáinak képeivel keverednek.

 

Okt

5

Bozsik Yvette ismét gyerekelőadásra készül: ezúttal Szepes Mária klasszikus figuráját, Pöttyös Pannit kelti életre a Thália Színház Arizona Stúdiójában. A bemutató a Budapesti Őszi Fesztivál programjának része.

 

Sze

15

Amikor elkezdtük a különböző jelenetekhez beállítani az idei BÖF arculatát meghatározó műanyag emberkéket, előtört belőlünk a játszó gyermek.
Persze csak azért volt elzárva, hogy jól megőrizzük!
Mindenesetre jól éreztük magunkat.
Pörgettük az ötleteket, mint hajdanán és vitatkoztunk a beállításokon, meg a figurák frizuráján. Hasonló boldogságra invitálunk most mindenkit, arra buzdítva, hogy készítse el és fotózza le saját PLAYMOBIL-csendéletét.

 

Ápr

16

Mindig közönségsiker a Vidéki Színházak Találkozója, mely idén megújult lendülettel, Rivalda Fesztivál címmel kerül megrendezésre május 7-18. között.
13 előadást (Békéscsaba, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Sopron, Tatabánya, Szekszárd, Szombathely, Zalaegerszeg) tekinthet meg a közönség közel egy hét leforgása alatt. Színes összképet kaphat a fővárosi néző a hazai színházi premierekről, úgy, hogy még a leutazás költségével sem kell számolnia.

archívum >>>