



|
Zenekari hangversenyek Március 16. Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19:30
Eurofestivalchor
Liszt: Via Crucis (Sugár Miklós hangszerelésében) - ősbemutató Beethoven: C-dúr mise Vezényel: Kovács László Karigazgató: Baross Gábor Közreműködik: Cserna Ildikó, Szonda Éva, Tóth Enikő, Xavier Rivadeneira, Palerdi András / ének, Győri Filharmonikus Zenekar Az európai és magyar kórusok színe-java egy magyar nemes felkérésére komponált Beethoven-misét és egy hallatlanul modern Liszt-kompozíciót szólaltat meg. Utóbbi a szerző kései korszakának egyik legizgalmasabb és legkülönösebb kompozíciója. 1879-ben fejezte be, szövegét Liszt élettársa Carolyne Wittgenstein állította össze latin himnuszokból és két német evangélikus korálból. Akár a merész harmóniai újítások, akár a dramaturgia vagy az „eszmeiség” felöl közelítünk Liszt passiójához, kétségtelen tény, hogy 1880 körül ennél modernebb, progresszívebb szemléletű zenei nyelv nem létezett. Beethoven kompozíciója Haydn kései miséinek modelljeire támaszkodik, s korántsem csupán a tanítványi alázat okán: a művet ugyanaz az Esterházy Miklós (s ugyanúgy felesége névnapjára) rendelte meg, mint Haydn utolsó hat hasonló művét. (Innen ered a mű „kismartoni” mellékneve is.) A herceg a merész kompozíció hallatán állítólag így csattant fel: „De kedves Beethoven, mit művelt már megint?”
|
|
|
Zenekari hangversenyek Március 16. Zeneakadémia, 19:45 Brahms: a-moll kettősverseny hegedűre és gordonkára, op. 102 R. Strauss: Hősi élet – szimfonikus költemény, op. 40 Részletes ismertető a március 15-i koncertnél olvasható.
|
|
|
Crossover Március 16. Olasz Kultúrintézet, 19:30
A reneszánsztól a dzsesszig
Orlando di Lasso: Responsoria pro Triduo Sacro (Nagyheti responzóriumok)
|
|
|
Crossover Március 16. Millenáris Teátrum, 19:30 A 2007-es Budapest Fringe Fesztivál díjazottjai Virtuóz roma világzene, egy nagyzenekari szimfonikus költemény, egy kis progresszív rock, és egy csipetnyi jazz. Mindez tökéletesen megfér egymás mellett az EtnoRom és a Fugato Orchestra értékmentő zenei bárkájában. A világ sok tájáról gyűjtött autentikus cigányzenéket ötvöző EtnoRom és az 50 fős szimfonikus zenekarrá kiegészülő art-rock együttes közös koncertjén egy különleges, új zenei világ születik. EtnoRom együttes tagjai: Balog József: ének, gitár, dalszerzés, szövegírás, együttesvezető Künstler Ágnes: ének, dalszerzés, szövegírás, tánc Major László: hegedű Balogh Miklós: billentyű, ének, dalszerzés, szövegírás Balogh István "Pacala": derbuka, kajon, kanna, szájbőgő, tánc Samu István: szólógitár Vendégművészek: Ceglédi Alexandra: hastánc Balogh Katesz: cigány tánc Bobó György "Romi": cigány tánc A Fugato Orchestra tagjai: Puss Ferenc – I. hegedű Csap Melinda – II. hegedű Jekl Dóra – brácsa Simkó-Várnagy Mihály – cselló Bartányi Réka – bőgő Lukács Kriszti – fuvola Marschall Lívia – fuvola Valentiny Gábor – barokk és ír furulya Scheich Dávid - oboa Hargitai Péter – trombita Györfi Anna – ének Veisz Gábor – basszusgitár Madai Zsolt – dob Alpár Balázs – billentyűk, tilinkó, zeneszerzés Vendégeik: Cser Ádám - karmester Juhász Orsolya - ének Szabó Gábor, Román Mikola – I. hegedű Farkas Izsák (szóló), Kirkósa Ágnes – II. hegedű Tóth Dávid, Bartók Tamás – brácsa Horváth Alexandra, Kirkósa Tünde – cselló Bartányi Flóra – bőgő Pintér Kata – oboa Pálfi Csaba, Horváth Gábor - klarinét Bartek Zsolt – basszusklarinét Ott Rezső, Szűcs Ivett – fagott Márton Norbert – trombita Korb Attila – harsona Kristó László, Pálinkás László – kürt Kovács Zalán - tuba A 2007-es Budapesti Fringe Fesztivál két szakmai díjazottja ad közös koncertet a 2008-as Tavaszi Fesztiválon. Március 16-án egyetlen hangverseny keretében lép fel az EtnoRom együttes és a Fugato Orchestra. Mindkét társulat népszerű, profi és kísérletező kedvű. Az autentikus cigányzenét játszó EtnoRom – amelyet a Kaly Jagból ismert két világhírű énekes, Balog József és Künstler Ágnes alapított 2005-ben – nem pusztán magyar, hanem balkáni, szerb, román, orosz, török, spanyol, sőt, egészen az arab gyökerekig visszanyúló cigány dalokat szólaltat meg, és koncertjeiket hastánccal éppúgy szívesen gazdagítják, mint élő roma táncházzal. Alpár Balázs vezette, tizenöt tagú, számos díjjal büszkélkedhető Fugato Orchestra ugyancsak világzenét játszik, de esetükben talán pontosabb világok zenéjéről beszélni, hiszen a rock-zenekarral kiegészülő kamaraszimfonikus hangszerösszeállítás a legkülönfélébb stílusok autentikus megszólaltatását és keverését teszi lehetővé. Repertoárjukban éppúgy találunk szimfonikus műveket, mint jazzes vagy rockos darabokat. Kompozícióik – túlnyomórészt Alpár Balázs alkotásai – mindig tudósan kidolgozottak, függetlenül attól, hogy a könnyebb, vagy a komolyabb műfajba sorolja őket a közönség és a szakma. És a zenekar egész működése talán éppen arról szól, hogy nincsen könnyű- és komoly-, csak jó és rossz zene van.
|
|
|
Táncművészet Március 16. Művészetek Palotája - Fesztivál Színház, 19:00
Philadanco! - The Philadelphia Dance Company
Blue Művészeti vezető: Joan Myers Brown Koreográfia: Christopher L. Huggins, Milton Myers, Zane A. Booker A programot lásd március 14-én.
|
|
|
Kiállítások Március 16. Szabadtér
„100 féle Erdély”
Szabadtéri óriás fotókiállítás A kiállítás 100 db Erdélyről szóló, kinagyított, speciális felületen bemutatott nagyméretű képből álló exkluzív attrakció Budapesten az V. kerületben, a Szabadság téren a Magyar Televízió épülete előtti zöld területen, és a parkot körülvevő, illetve átszelő sétautakon. A „100 féle Erdély” óriás fotókiállítás célja a hagyományosan soknemzetiségű Erdély megjelenítése, a kulturális különbözőségeken keresztül, amelyek jól érzékelhetők a különböző karakterekben, az építészetben, a tárgykultúrában, a természeti és a lakóhelyi környezetben és a szokásokban egyaránt. Az alkotásokon keresztül szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a 21. századi Erdélyben a sokféle kultúrával, és hagyományokkal rendelkező közösségek, és egyének jó példát mutatnak mindenki számára, hogyan lehet a különbözőségek ellenére békességben egymás mellett élni. 2008. március 16-30.
|
|