Friss a sajtó!
Sajtószobánkban mostantól a folyamatosan megtalálhatók azok a cikkek, melyek a sajtóban a fesztiválról napvilágot láttak. A feltöltés folyamatos.
LILIOM - közönségtalálkozó
Hamburgban a nézők egy része sorokban hagyta el az előadást .
Akik a 2-i vendégjátékot "kibírják", alőadás után beszélgethetnek Michael Thalheimer rendezővel.
Judy Cassab életének két állandó „szokása” gyermekkorára nyúlik vissza: 12 éves volt, amikor elkezdett festeni és naplót írni. Márpedig mondanivalója bőven akadt az 1920-as születésű, magyar származású művésznek, aki Bécsből hazaköltözve Beregszászon nevelkedett nagyszüleinél. Míg a munkatáborból visszatért férjét barátok bújtatták, ő cselédlánya identitását vette fel, hogy megmeneküljön a zsidóüldözés elől. Prágában megkezdett művészeti tanulmányait Budapesten fejezte be, Bernáth Aurél növendékeként. A 40-es évek végén a Szentendrén muködő Európai Iskola tagjainak körében, Czóbel Béla és Barcsay Jenő hatása alatt dolgozott. Nemzetközi hírnevét már Ausztráliában szerezte, ahol 1951-ben telepedett le családjával. A budapesti tárlat többnyire az ausztrál sivatagot ábrázoló tájképekből és szuggesztív portrékból áll. Képeinek kifejezőerejét hol a lazán ívelő, a plasztikus hatású alappal egybeolvadó vonalvezetés, hol az egymásra felvitt festékrétegek erőteljes színjátéka adja meg. A Vasarely-múzeumban látható válogatás, mely egyben a művész első magyarországi önálló kiállítása, pályájának öt évtizedét öleli fel. Kultúrtörténetileg is rendkívüli esemény tehát, hogy Judy Cassab személyesen „kíséri el” alkotásait Budapestre!
Támogatók: NKA, Ausztrál Nagykövetség, Australia Council