- Meine liebe tante Magdalena, édes néném!
- Ideje, hogy levélben is megköszönjem figyelmeztetésedet a Trio Animae-re, és beszámoljak Neked, legújabb kortársművészeti élményemről. Teszem ezt - bevallom - némi kényszerűségből, mert cikkírásra vállalkoztam ugyan, Major Rebecca kiállítása alkalmából létrehozott performanszról, de elkéstem, s emiatt nem teljesek az impresszióim, az informáltságomról nem is beszélve. Ezért a levél, cikk helyett.
- Ha azt kérded, miként mertem egy ilyen beszámolóra vállalkozni, fölvilágosítalak: én csaknem minden nap megfordulok a magyar fotográfia fellegvárában, a Mai Manóban, a kávéházában. Arról nem is beszélek, hogy a Mai Manó könyvesbolt vezetőjét, Ráchelt személyesen ismerem, mert ő is oda jár. S csak félszájjal jegyzem meg, hogy én voltam egy „hintás” dzsimidzs-fotó modellje.
- Vállalkozásomat mégis főként az gerjesztette, hogy még soha nem voltam performanszon. Egy asszociációs technikával, visszafelé haladva a hepening, az autodafé jutott eszembe, s eljutottam addig a pontig, amikor Odüsszeusz koldusként képes átlőni a fejszék fokain, s utána lenyilazza a kérőket. Valami ilyesfélére számítottam.
- Nos, ennél sokkal egyszerűbb volt a helyzet.
- Adva van egy festőnek kiképzett hölgy Rebecca, aki három éven keresztül elhagyott kesztyűket fotóz New York-ban. Ő ezt használja föl művészi eszközül a világ megismerésére, bemutatására, megváltására. Tiszteletre méltó törekvés. Látva az erről készült stabil (album) és mobil (vetítés) dokumentumokat, úgy érzem, sikerült is megvalósítania célját. Bennem a buzgalom elismerése, és az unalom küzdöttek egymással. Az eredmény: X.
- Adva van egy sudár költőnő, Karafiáth Orsolya, aki jó verseket is szokott írni, ezen a performanszon azonban - mire én megérkeztem - csak a gyengébbek közül került terítékre az „Anya kesztyűje” és némi „vendégszöveg” a nemrég elhunyt Pap Laci (boksz)kesztyűjéről. Lehet, hogy van olyan, akinek tetszik a költőnő fátyolos, kissé affektált hangja. Az ilyen, biztos’ meg tudta bocsátani az elhangzott verseket.
- Adva van egy sáskatestű, babaarcú, magát ET-nek valló hölgy, aki egy tesztlap kitöltetésével, és egyéb ügyetlenkedéseivel összehercigeskedi magát a nyílt színen. Drukkolunk: miként fog kimászni ebből? - de sikerül neki, egy „Falusi fattyú”-ról elmesélt, elverselt, elénekelt, eltáncolt miniatűrrel. Emiatt megbocsátunk.
- Adva van a Bálványos társulat (2 szaxofon [az egyik néha „üt” is] + nagybőgő), akik két számot improvizáltak. Azt hiszem, hogy ezen a performansznapon ők adtak hozzá valami igazán értékeset a kesztyűkhöz. Csontjaimban megdermedt a velő, de volt úgy, hogy elandalodtam, bár ezt nemigen erőltették. Judit úgy fújt, mint egy istennő. Hére, Aphrodité, Athéné és Artemisz összegyúrva, és ötödölve.
- A performansz a végéhez közeledett. Ezt abból tudtam meg, hogy a tisztelt Peter Fischer határozott léptekkel elhagyta a Kistermet, a folyosón fölhalmozott italok irányába, nyilván ez volt a Fine. Én ebben már nem tudtam követni a műértő közönséget.
- A lépcsőnél Birkás Ákos képe figyelmeztetett: nincsenek egysíkú dolgok!
- Édes néném, ott Zürichben! Egy tragédia lehet ott élni, egy állandóan tisztára söpört városban. Ott egy fotós művésznő éhen halna.