English





















Friss a sajtó!
Sajtószobánkban mostantól a folyamatosan megtalálhatók azok a cikkek, melyek a sajtóban a fesztiválról napvilágot láttak. A feltöltés folyamatos.
LILIOM - közönségtalálkozó
Hamburgban a nézők egy része sorokban hagyta el az előadást . Akik a 2-i vendégjátékot "kibírják", alőadás után beszélgethetnek Michael Thalheimer rendezővel.
Fotópályázat!
Fotópályázat a BÖF-ön, szép díjak!


Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Odrovics Szonja

Faludi Eszter



Vélemények a Fesztiválról ( cialis )
Tánc ( edcjm )
OFF programok ( earned income tax credit )
Színház ( lqgtq )






ÍRÁSOK
Jelentés a Márványteremből

2003-10-19 11:40:50


A MR Márványtermében nagysikerű koncertet adott a svájci zongorástrió: „Trio Animae” Pärt, Scnittke és Vasks műveiből

JELENTÉS A MÁRVÁNYTEREMBŐL

- Magdalena tantim Zürichből fölhívott, és figyelmeztetett: Magyarországra jön a Trio Animae koncertezni, ki ne hagyjam. Nem értettem, hogy a 94 éves Magdi néni miért tartotta fontosnak a dolgot, ezért körbeérdeklődtem többnyire nagyzenekari favágásból élő muzsikus barátaimtól, de egyik sem hallott az együttesről. Amikor kitűnt, hogy a BÖF egyik eseménye az ő esetjük lesz, már, mint régi ismerősöket üdvözöltem őket, akikről semmit sem tudok. A beharangozott számok már egy kicsit közelebb vittek, mert volt olyan favágóművész, aki Pärtet ismerte, s bíztatott, nem muszáj ipari fülvédőt vinnem a koncertre magammal.
- A kortárs zenére nem vagyok igazán vevő. Ezt a dolgot szégyellem is egy kissé, mert eszembe jut az örök igazság, hogy a ma általunk élvezett zenék nagy része valamikor szintén bejárta a kortárs művészet rögös útját, s még a nagy taljánok is kaptak néha a szájukra eleget a közönségtől. A kíváncsiság azonban nem hagyott nyugodni, és nekivágtam a svájci trió meghallgatásának. Otthon előre gondosan flanelba csomagoltam Sosztákovicson, Bartókon és Weineren pallérozódott „modern” kamarazenei ízlésemet, de egy ügyesen hangszigetelt tokban, biztos, ami biztos magammal vittem a Magyar Rádió Márványtermébe.
- Hideg volt az őszi este, de azért még nem annyira, hogy fülvédős sapkát kellett volna vinni. Ez jó jel, mert a természet már megkegyelmez. Mindazonáltal elég lehangoló volt végigmenni az autók által már a korai hetvenes években porig alázott, szűk Puskin utcán. Ráadásul sehol egy kocsma. Mégis, az egykori TTK kertjéből ki-kileső, lombjukat sírva veszteni készülő platánok szolidaritása nyújtott némi vigaszt.
- A gyülekező közönséget némi bizalmatlansággal szemléltem. Ezek mind kedvelik a kortárs kamarazenét? Az adott körülmények miatt se a szerzők, se az előadók rokonai nem lehettek jelen. Itt-ott francia és német szó ütötte meg a fülemet, de azok a maguk szerény külsejű forrásait tekintve nem lehettek a svájci nagykövetség erre az ünneplő célra verbuvált munkatársai. Magamra maradtam félelmeimmel és kétségeimmel. Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy az első szám egy Mozart parafrázisféle azt ígérte, hogy lesz itt még valamennyi általam is élvezhető zene is.
- Akkor kezdtem csak egy kicsit megnyugodni, amikor bekukkantott egy ismerősöm, akinek az ízléséhez szívesen igazodom, s közölte velem, hogy irigyel a várható élmény miatt. Ő nem maradhatott, de irigyelt. S valóban, valakivel váltott néhány gyors mondatot, s aztán húzott el. Könnyű neked, gondoltam. Téged nem vizsgáztat a Magdi nénéd Svájcból. Ettől fogva azonban egy nagy nyugalom szállt meg. Jöjjön, aminek jönnie kell, már lesz olyasvalaki is, akinek szemrehányást tehetek, s ez jó!
- A műsorközlő, a Rádió profi munkatársa az első szó után azonnal belemélyedt a kéziratába, s abba kapaszkodott, mintha a stúdió magányában olvasna fel. Lehetne meggyőzőbb is egy ilyen fölvezetés, de ne felejtsük el, hogy a hely szelleme ...
- Három, negyven körüli férfiú jelent meg, s nemcsak a kezükben tartott hangszerek jelezték, hogy itt megjelenésükben is érett zenészekről lesz szó. Olyan meggyőzőek voltak. A hangolásnál már résen voltam. Egy kortárs műnél - úgy hallottam - soha nem lehet tudni, hogy hol végződik a stimmelés, és hol kezdődik a mű. Gyanúsan hosszú ideig tartott, mire a hegedűs D húrja elnyerte véglegesnek vélt tisztaságát, de aztán végül nem generálpauza következett, hanem csend, és utána a darab.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azonnal átadtam magam a zene élvezetének, bár a parafrázishoz először a tiszta Mozarttal kellett indítani s azt bírtam, de minden másodpercben vártam, hogy mikor vág be egy cluster vagymi? Mégis, ahogy haladtunk előre, és már a variálás is megkezdődött, láss csodát Uram! - nem történt semmi falrengető. Vártam, hogy mikor veszik elő a cselló cseles szekrényéből a géppisztolyt, és lövik szitává az első sorban ülőket, vagy netán a zongorából törnének elő fülvizitre orientált svábbogarak. De semmi! A zene csak folyt tovább, annak rendje és módja szerint. Sőt a három hangszer együttállása néhol fúvós effektusokat gerjesztett, ami nemcsak a szerzőt, hanem az ezt fölfedező előadókat, és a felhasznált zongorát (és hangolóját) dicséri nemkülönben. A dallamok néha a romantika határait súrolták tisztára, de itt megmaradtak az utalás szintjén, mértékletesen ingerelve könnymirigyeinket. Hoppá! Igaza lehet az engem irigylő Balázs gyereknek. Itt valami nagy élmény van készülőben.
- Most már teljes odaadással kezdtem figyelni, s a tokjából kivéve, elkezdtem bontogatni a becsomagolt kamarazenei ízlésem Weiner pallérozta darabját, s annyira kezdtem koncentrálni, hogy már az is megütötte a fülemet, amikor észrevettem a pauzák utáni együttes kezdés apró gikszereit, s nem soroltam őket a kortárs kamarazene szükséges kellékei közé (lásd: hangolás!). Mire a Pärt darab végetért, én már meg voltam hódítva.
- A Schnittke triója előtt föladtam eddigi tartózkodásomat, és a műsorlapot nézegetve rájöttem, hogy itt jó lesz figyelni, mert ami mindhárom zeneszerzőben közös, az a filmzene. Márpedig, ha valami, mint pl. a filmzene is rendelésre készül, akkor ott én, a hallgató, vagyok valaki, tehát nem volt véletlen az eddigi élvezet.
- Ősbemutatók esetén gyakran előfordulhat, hogy az ember a zenét létrehozók közül az előadókat érzi a fontosabbnak. Az én esetemben ez most így jött be. Mintha ott született volna előttem a Schnittke mű negyedhangnyi trillája a hegedűs kezében, vagy a két vonós egymást váltogató meggyőző attitűdje, elvitatván a zongora, és főleg a zongorista attraktivitásának jogosságát. Ha triviális akarok lenni, akkor aszondom, hogy Schnittke Engelsben született, oszt jólvan, a mai estére nekem belőle ennyi elég! De nem a kottáját forgatom, hanem a zenéjét hallgatom, s oda vagyok szögezve a székemhez. Cselesek a zenecserzők. A nagy csinnadratta után gyakran generálpauzát tartanak, oszt akkó minden kiderül. Hányan beszélgetnek az előadás alatt. Még a legjobb közönség mellett is előfordul, hogy ilyenkor jó néhányan magukra maradnak a megkezdett mondattal, mert nem számítottak rá a nagy fecsegés közben, hogy a zenészek egyszerre abbahagyják. Nos, itt ilyen nem volt. Egy diszkrét leánykaköhögés halkult és halt el, még a szünet alatt, hogy aztán zavarba jöjjön a közönség a Fine alkalmával, amikor nem sejtette, hogy ez már az igazi befejezés.
- Szünet után a Vasks mű következett, mellyel a Trió alaposan belecsapott a lecsóba. Olyan „modern” hangzású, millió témát és formát felvonultató előadás következett, ami stúdióért kiáltott. Már nyugodtan kibonthattam Bartókot és Sosztákovicsot is, sőt Gardnert a fekete jazz-zongoristát is. Misztérium és börleszk, chacone és moto perpetuo, volt itt minden, amit a zenetörténet ránkhagyott. Ízlésesen, feszesen, olykor elandalítva. Egytaktusos fülbemászó főtéma. Most kezdtem sajnálni, hogy bizonytalan vagyok a szolmizálásban, és nem írhatom meg ide.
- A végén nagy ováció. Ötször tapsolták vissza őket, de már fel voltak készülve, hogy - magyar közönség - ezt nem lehet ráadás nélkül megúszni, és lőn! Egyikük, talán a horvátnevű zongorista tört magyarsággal köszöntötte a közönséget, és konferálta be a ráadást. A darab címét nem jegyeztem meg, de nem is kell! Az ilyen olyan, mint nagyzenekari változatban Rákóczi induló. Talán annyit hozzá, hogy azt jelenítették meg, miként adna elő egy svájci zongorástrió egy diszkrét Lajkó Félixet.
- Köszönöm Magdi néni, hogy iderángattál, erre a koncertre!

Tévelygő (Maczika Béla)

Kapcsolódó program
Trio Animae (CH): Souls in the dark

Maczika Béla Tévelygő további írásai
Jelentés a Jogi Karról
Hercigeskedés, és/vagy performansz? Jelentés a Ludwig Múzeumból
millarepa 3.1 version - Wahorn András Jégkrémbalett-je az Örökmozgóban
Micsoda madár? - Az „Új Dimenzió Műhely” improvizácói, és Stockhausen zenés színpadi cselekménye Klenyán Csabától
Talán a Monti csárdást?!! - Jelentés a Tivoliból, az Ardittiről és Harveyről
A koncerttermi absztrakció magasa. - Jelentés Sáry László lemezbemutató koncertjéről
Rézfelfújt laptoppal habarva - Jelentés fémügyben a Híradó moziból
Jelentésféle a Franz SCHMIDT: A hétpecsétes könyv oratórium zeneakadémiai előadásáról

  2003. Budapesti Fesztiválközpont Kht. Minden jog fenntartva.

english magyar