English





















Friss a sajtó!
Sajtószobánkban mostantól a folyamatosan megtalálhatók azok a cikkek, melyek a sajtóban a fesztiválról napvilágot láttak. A feltöltés folyamatos.
LILIOM - közönségtalálkozó
Hamburgban a nézők egy része sorokban hagyta el az előadást . Akik a 2-i vendégjátékot "kibírják", alőadás után beszélgethetnek Michael Thalheimer rendezővel.
Fotópályázat!
Fotópályázat a BÖF-ön, szép díjak!


Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Odrovics Szonja

Faludi Eszter



Vélemények a Fesztiválról ( cialis )
Tánc ( edcjm )
OFF programok ( earned income tax credit )
Színház ( lqgtq )




A hétpecsétes könyv

2003-11-05 16:29:26


Franz Schmidt magyarázata művéhez

Tudomásom szerint én tettem az első kísérletet János jelenéseinek egybefüggő megkomponálására; egyes, arra különösen alkalmas részleteket persze már többször is megzenésítettek. Amikor hozzáfogtam ehhez az óriási feladathoz, világos volt a számomra: előfeltételként úgy kell a szöveget formálnom, hogy az minden lényegeset lehetőleg szó szerint megtartson, miközben a mű már-már áttekinthetetlen dimenzióit az átlagos emberi agy számára is felfogható méretűvé alakítja. Mindamellett a szöveg felépítése külső vonalaiban és belső összefüggéseiben is érintetlen kellett, hogy maradjon. Eltekintve attól, hogy János leveleit a hét közösséghez egyetlen üdvözlő beszéddé egyesítettem, eleinte szigorúan tartottam magam az eredetihez; János elhivatása az Úr által, megjelenése a trónus előtt, a hódolati szertartás, a könyv az Úr kezében, a Bárány látomása, a könyv átvétele a Bárány által - mindezt szinte szó szerint az eredetiből vettem át. Az ezt követő, rövid hálaadó istentisztelet a felvonást "mennyei prológussá" kerekíti le.
A mű ezután következő, első részében a Bárány felnyitja az első hat pecsétet: az emberiség története előre elbeszéltetik. Miután a fehér lovas (Jézus Krisztus) és az ő mennyei seregei áldással és reménnyel telve elterjesztik a keresztény üdvtant, az emberiség zűrzavaros sötétségbe hullik; a vérvörös lovas és az ő pokoli seregei özönlik el a világot, beletaszítva az emberiséget a mindenki által mindenki ellen folytatott háborúba. Az Apokalipszis harmadik (fekete) és negyedik (sárgaszínű) lovasa a világháború további következményeit mutatja be: az éhínséget és a pestist. Az emberiség nagy része elpusztul, illetve kétségbeesésbe süpped: csak kevesen tartanak ki a hitük mellett. Az ötödik pecsét feltörésekor a hit vértanúinak és az emberi bűntettek más áldozatainak lelkei tűnnek fel: igazságot és megtorlást követelnek. Az Úr kitartásra szólítja fel őket, és megígéri, hogy a nagy ítélkezés napján igazságot szolgáltat nekik. Mivel azonban a még megmaradt emberiség nagy része továbbra is kitart a bűn és a megátalkodottság mellett, az Úr földrengéssel, özönvízzel és világégéssel sújtja őket, amit a hatodik pecsét feltörése nyilatkoztat ki.
Ezzel ér véget az első rész. Az itt jelentkező cezúra kínálta az egyetlen lehetőséget arra, hogy az ezután az eredeti szövegben mindent óceánként elárasztó anyagot megzenésíthető formájúvá alakítsam. János ugyanis innentől kezdve hatalmas fokozással, a hasonlatok és képek számtalan változatában és ismétlésében folytatja harcát Babilon erkölcsi fertője ellen (amely alatt akkoriban a császári Rómát kellett érteni), annak teljes megsemmisítéséig, hogy azután a kereszténység végleges győzelmét az új Jeruzsálem látomásában mutathassa fel és dicsőíthesse. Itt tehát bátorkodtam a Babilon - Jeruzsálem, pogányság - kereszténység, elvetemültség - erényesség stb. ellentétpárok két első elemét az összes rájuk vonatkozó anyaggal együtt kimetszeni. Ezzel érzésem szerint az alapvető ellentétpár semmit sem veszített erejéből és jelentőségéből, viszont a hatalmas szövegmennyiségek terhétől való megszabadulás révén lehetségessé vált a második rész arányos fölépítése - méghozzá teljesen az eredeti szellemben.
A hit története
A második rész azzal a mennybéli nagy csendességgel kezdődik, amely a hetedik pecsét felnyitásával állt be. E csendesség alatt János mintegy zárójelben beszéli el nekünk az igaz hitnek és egyházának történetét, kezdve az Üdvözítő születésével, folytatva az ördög hívei és azok hamis tanításai elleni harccal, egészen a végső győzelemig.
A mennybéli nagy csend után, amely feltehetően minden földi idők végezetéig tart, a hét harsonás angyal borzongató fanfárt készül fújni, mely az Utolsó Ítéletre int. Erről magáról János, mint az eredeti szövegben is, csak röviden szól, hogy azután annál nyomatékosabban fejtegethesse: a világtörténelmi fordulat bekövetkezett, mostantól új föld hordozza magán az örökéletűeket, és felettük új ég kéklik. És az Úr szól a megvilágosodottakhoz, hogy velük fog lakni, és ők a gyermekei lesznek és ő az atyjuk. Miután a megvilágosodottak Allelujával köszönik meg és hódolnak az Úrnak, János rövid, magyarázó búcsúbeszéddel zárja Jelenéseit.
A művész álláspontja
Pontosan tartottam tehát magam - a föntebb bevallott kihagyástól eltekintve - az eredetihez, amellyel szemben csakis a mélyen vallásos ember és a művész szemszögéből foglaltam állást. Ez az állásfoglalás magyarázza némely felfogásbeli szabadságomat is; így például azt, hogy Jánost, aki a Jelenések könyvének írásakor élemedett korú aggastyán volt, fiatalembernek értelmezem és komponálom - olyannak, akinek a zenéje egy ilyen ember temperamentumával interpretál. Magáról a zenéről engedtessék meg csupán néhány, a formát illető megjegyzést tennem.
Mivel a szöveg a kompozíció csontvázának funkcióját hordozza, és ezzel nemcsak a mű külső körvonalait határozza meg, hanem minden egyes szervének növekedésére is döntő befolyást gyakorol, úgy tűnik, hogy a vokális komponens elsődleges a mű teljes kifejlésében is. Én csupán arra törekedtem, hogy a kompozíció művészi feladataiban együttható erőket ebből a szempontból lehetőleg egyenletes mértékben osszam el. Ebből következik például, hogy bár a zenekar szerepe nem alárendelt, nem is teng túl. Mindvégig rendkívül drámai stílusban kísér, helyenként hangfestő feladatokat kell megoldania; viszont nem kell olyan, önálló szimfonikus tételeket előadnia, mint amilyenek az elő- és közjátékok; ezeket sokkal inkább az orgonára bíztam, amelyet ebben a műben önálló hangszerként kezelek, tehát nem csupán közreműködőként a zenekarban.
Az énekszólamok elosztása nagy vonásokban a következő: Jánost, aki Jelenéseit a zeneileg azonosan szóló köszöntő, illetve búcsúzó beszédei között adja elő, a négy szólista és a kórus is támogatja, részint cselekvő személyekként, részint elbeszélő társként. A szólisták szólamai közül az Úr hangja (basszus) a legkiemelkedőbb. Háromszor szólal meg: mindjárt az elején, János elhivatásakor, azután az első részben, amikor lecsendesíti a mennybéli zendülést, és végül a második részben, amikor üdvösséget és kegyelmet hirdet. Különböző kvartett- és más együttes-tételeken (mint Angyal és hasonlók) kívül a szólistáknak két duettet kell az első részben előadniuk, mégpedig a lány és anyja (szoprán és alt), illetve, a hullamezőn, a két túlélő (tenor és basszus) jelenetét.
A mű egészében közreműködő és különbözőképpen foglalkoztatott kórusnak a következő fontos önálló tételeket kell előadnia: a Prológusban a Bárány látomása (tenorszólóval), valamint zárókórus. Az első részben: a királyok Királya; a háború; mennybéli zendülés; a világ vége. A második részben: intés az Utolsó Ítéletre és végre az Alleluja.
A szöveg aktualitása
E szűkszavú utalások elegendők lesznek annak megkönnyítésére, hogy a művet első hallgatásakor megértsük; és ha megzenésítésemnek sikerült ezt a példátlan szöveget - melynek aktualitása most, tizennyolc és fél évszázad múltán is oly nagy, mint az első napon volt - a mai hallgatóhoz bensőleg közel vinnie, akkor ez lesz az én legszebb jutalmam.

(Mesterházi Máté fordítása)

Kapcsolódó program
Chor und Orchester der Pannonischen Philharmonie (A) A programról van cikk

  2003. Budapesti Fesztiválközpont Kht. Minden jog fenntartva.

english magyar