English





















Friss a sajtó!
Sajtószobánkban mostantól a folyamatosan megtalálhatók azok a cikkek, melyek a sajtóban a fesztiválról napvilágot láttak. A feltöltés folyamatos.
LILIOM - közönségtalálkozó
Hamburgban a nézők egy része sorokban hagyta el az előadást . Akik a 2-i vendégjátékot "kibírják", alőadás után beszélgethetnek Michael Thalheimer rendezővel.
Fotópályázat!
Fotópályázat a BÖF-ön, szép díjak!


Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Odrovics Szonja

Faludi Eszter



Vélemények a Fesztiválról ( cialis )
Tánc ( edcjm )
OFF programok ( earned income tax credit )
Színház ( lqgtq )




Szemelvények a modern cirkuszról

2003-10-16 12:43:21


A cirkusz mintegy három évtizeddel ezelőtt indult "reformja" során Nyugat-Európában és Észak-Amerikában egész sor progresszív, társművészeti együttműködésben gondolkodó és építkező társulat jött létre: formanyelvük, munkamódszereik gyökeresen eltérnek a nálunk még mindig sokkal közismertebb klasszikustól.

A hatvanas években nyugaton egyre érezhetőbbé vált a tradicionális cirkusz népszerűségvesztése, egyszersmind a műfaj kifáradása. Ennek alapvető okai az életritmus, a szórakozási szokások változása, a szórakoztatóipar erővonalainak átrendeződése és olyan praktikus tendenciák, mint az állatvédelmi mozgalmak erősödése. A varázsos cirkusz, a vurstli és a vidámparkok közönségét intenzívebb, komplexebb, újszerűbb élményt szavatoló kérők csábították el. Alapvetően e válsághelyzetnek volt köszönhető a lázadó fiatalok megjelenése: a frakkos, csokornyakkendős, aranygirlandos világnak nem csak a porondon kezdett befellegezni. A cirkusz művészete nagyjából a filmmel, színházzal, irodalommal azonos időpontban vett éles kanyart. Újonnan feltűnt művészei először iróniával, idővel pedig teljes távolságtartással viszonyultak a műfaj hagyományaihoz. A cirkusz, amely sokáig társművészetek favorizált és hálás modellje volt, immár célponttá lett. Beengedte a táncot, a színházat a sátorba.

Le nouveau cirque - az új cirkusz: ezzel az összefoglaló névvel illetik a változtatók művészetét. Az 1999-es Budapesti Őszi Fesztivál nagyszerű vendégjátékán, a Fővárosi Nagycirkuszban mutatkozott be C'est pour toi que je fais (a ! (Érted teszem ezt!) című programjával a francia Cirque Désaccordé (Elhangolt Cirkusz) Társulat, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ (CNAC) iskolájának kilencedik, végzős évfolyamából összeállt és rögtön világhírre szert tett csoport. Az új cirkusz oktatási fellegvárának tekinthető CNAC nyolc, korábbi végzős osztályának ragyogó tehetségeit a gombamód szaporodó új társulatok azonnal felszippantották, ám ez a gárda együtt maradt.

A CNAC a hatvanas évek nagy változásai kapcsán Ariane Mnouchkine 1969-es Clowns (Bohócok) című rendezését említi előfutárként. A világhírű francia rendező számos kiemelkedő munkájában idéz a cirkusztól. Előfutárként említik a Cirque Alligre-t, azt a társulatot is, melyből az elmúlt évtizedek talán legjelentősebb társulata, a Zingaro kinőtt. Ez a társulat egész egyszerűen megtagadta a cirkusz címkét. Az együttest - jelentőségét pontosan felmérve - a Pompidou-korszak legendás hírű francia kulturális minisztere Jack Lang támogatta. Állami szubvenciót nyújtva felsőfokú iskolát gründolt a Zingarónak. Ez lett aztán CNAC, a Chal(ns-en-Champagne-ban székelő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ.

Az egyre nagyobb befolyásra szert tévő újak már hiába csípték a régiek szemét: a dinasztiák uralta hagyományos cirkusz behódolni kényszerült, Franciaország után mind több helyen. A legfontosabb érv az újítók és újítások mellett az volt, hogy művészetükkel nem valami ősit és megtartandót akarnak lerombolni, hanem inkább visszabillentették a cirkuszművészetet a normális fejlődési irányba. A talmi csillogásban fuldokló műfaj az I. világháború környékén ugyanis egyszer már eljutott a nyitás és változni vágyás állapotába. A cirkusz mint téma az izmusok hőskorában nem véletlenül válhatott a progresszió védjegyévé. Az a fajta műfajok közötti átjárhatóság, amelyet az új cirkusz egyik legfontosabb sajátosságának hirdet és tart, valójában nem újdonság: inkább egy évtizedekig visszaszorított, elfojtott vágy beteljesülése.

Az újak előadásait nagyon nehéz jellemezni, ahogyan meghatározni is azt, mi meddig cirkusz és mettől tánc-, látvány-, vagy mozgásszínház. Alapvető különbség, hogy produkcióik szinte teljesen állatmentesek. Hőseik valóban hősök, a hagyományos felfogással szakítva nem csupán produkciókat mutatnak be, de a személyiségre, a színészi munkára is nagy súlyt fektetnek. Az egyféle tudást elvetik: akrobatáik, artistáik, bűvészeik nem "zárkóznak be" mutatványaikba, ahogyan egymástól izolált mutatványokat sem láthatunk. Jellemző a párhuzamosság, a töménység, a porond gazdagsága a megosztott térben. Az új cirkusz előadásaiban jelentős szerepet kap a nagyon igényes és progresszív élőzene, a mozgásművészet, a hagyományokkal alapvetően szakító, mind fontosabb szerephez jutó látványtervezés is.

Korábban lenézett irányzatok is szerepet kapnak manézsukban. Tudatosan idézik meg a középkori mutatványosbódék világát, a vásári zsonglőröket, a commedia dell'artét, a szintén a '60-as években virágzásnak indult utcaszínészetet (jó példa erre a néhány éve nálunk is bemutatkozott francia utcaszínház-cirkusz, a Royal de Luxe). Beépítik világukba a pantomimet, az utcai táncokat, a breaket, a hip-hopot vagy a cirkusz első nagy nyitásának idején, a '20-as években oly népszerű börleszket és orfeumi revüt. Nagyon gyakran jelennek meg az új bevándorlók kultúráinak elemei, a kínai cirkusz, a keleti mutatványosok világa is, ahogyan maguk az e kultúrákból Európába érkezettek is a társulatokban. Ugyanígy egyre gyakoribb, hogy folklorisztikus alapokból kiindulva - a nyugati cirkuszművészet tudományával átszőtten - a néphagyományok válnak a cirkusz alapjává. Erre szolgált jó példával a ghánai népmesét feldolgozó, az idei Sziget Fesztiválon óriási sikerrel vendégszereplő Cirque Baobab társulata is.

Végtelen hosszan lehetne sorolni a cirkusztól "megtermékenyült" táncműveket, táncalkotókat és táncműhelyeket. A műfajok valóban (egészségesen) összemosódnak: Philippe Découflé, a nagyszerű francia koreográfus, aki 1996-ban Decodex, majd 1999-ben Triton című előadását hozta el Magyarországra, a tánc irányából közelít a közös metszéspont felé. Utóbbi előadásának szereplői például nagyrészt cirkuszművészek. Káprázatos bűvésztrükkök és különleges artistamutatványok látványos halmaza ez a cirkuszi porondot idéző térben játszódó előadás. A Découfléra jellemző, szürreális jelmezek és csodás tér ugyanúgy lekötik figyelmünket, mint a cirkuszi-szakmai szempontból is kifogástalan műsor. A Triton esetében volt igazán megfigyelhető az új cirkuszra általánosan jellemző tendencia: a mutatványok értelmet és tartalmat nyernek, elemelkedve önmaguktól egy-egy folyamat részévé és részeseivé válnak, nem pedig egymástól izolált közönségkápráztatóként láthatók a színpadon.

Cirkuszművészekkel, cirkuszművészettel egyre több táncelőadásban találkozhatunk: a '20-as évek "faltörő" időszakát idézi meg Claude Brumachon, akinek Fauves (Vadak) című, látomásszerű, költőien szép koreográfiáját 1993-ban a Transes Francia Koreográfiai Fesztiválon láthatta a Petőfi Csarnok közönsége. A Vadak hősei vásári mutatványosok, kötéltáncosok és akrobaták. Frenák Pál, a francia-magyar koreográfus is gyakran idéz műveiben a cirkusz világából: 1998-as Sauvageries (Vadócok) című alkotásában szereplő táncosai kötéltáncosok is egyben: előadói közt hivatásos akrobatát is találunk, akárcsak egy másik munkájában, a Festenben (Lakoma).

Az új cirkusz világszerte legismertebb szupertársulata a Montreal közelében, Baie-Saint-Paul kisvárosban alakult Cirque du Soleil. (Szembetűnő, hogy eddig kizárólag franciaországi társulatokról beszéltünk, és az sem véletlen, hogy immár átlépve a határokat, egy québeci, francia-kanadai társulat a következő tárgyunk.) A kanadai együttes alapötletéül egy fiatal akrobaták, tűznyelők, kötéltáncosok baráti köre által megálmodott mutatványos fesztivál szolgált, amelyet a már említett településen képzeltek el. 1984-ben, a tervezgetések kezdete után két évvel már létezett a Soleil. Az együttes arra törekedett, hogy hasonlóan a velük egy időben indult új cirkuszi társulatokhoz, az utcaszínház világát kombinálja a porondművészetével. A Soleil szinte az első pillanattól kezdve vándorcirkuszként működik: jellegzetes, csúcsos sátrukat, ezt a gigantikus, mobil cirkusz-palotát előbb Amerika, majd az összes további kontinens nagyvárosa megismerte. A Soleil mára a "showbusiness" része lett: központjukat Las Vegasba helyezték, milliárdos költségvetésű produkcióikat azonban változatlan színvonalon komponálja 1985-óta változatlan vezérkaruk: Franco Dragone, Daniel Gauthier és Guy Laliberté.

A Soleil, amely megfizethetetlensége miatt Magyarországra látogató vendégelőadóként valószínűleg örökre csak ábránd marad, hozzánk legalább a televízió segítségével eljutott. Művészetük szívmelengető például szolgál, hogyan lehet az alkotói függetlenséget, minőséget és progresszív hangvételt megőrizni a világhír mellett. A kanadaiak által másfél évtizede produkált káprázatos, szürreális előadásokban cirkuszművészek, zenészek, operaénekesek, táncosok ezrei vettek eddig részt, apparátusuk mérete és létszáma alighanem felülmúlja a világ legrangosabb operaházaiét. A társulat pedig egyre vegyesebb és sokszínűbb: a szovjet utódállamok lenyűgöző tehetségű cirkuszművészeinek sokaságát ugyanúgy magukhoz tudták csalogatni, mint a kínai cirkuszművészet nagyjait. A hírnév ellenére műveik frissek maradnak. Stílusukhoz pedig igen közel áll az a fiatal társulat, amelynek vendégjátékát szerencsénk lett - immár másodszor - megtekinteni Budapesten: a világszerte ismert svéd Cirkus Cirkör.

A svéd társulat 1995-ben alakult. A Zingaróhoz hasonlóan hamarosan önálló művészeti főiskolát is szervezhetett, megoldva ezzel az utánpótlás kérdését, központjukat pedig a közelmúltban avatták fel Botkyrkában, egy Stockholmhoz közeli kisvárosban. Három éves, posztgraduális oktatási programjuk elnevezése önmagáért beszél: The Circus Pilots. A társulat hivatalosan megkapta az "Official National Scene for Youth Culture" minősítést, így az ifjúsági színház és színházi képzés területén is fontos szerepet tölt be. A svéd cirkuszművészet zászlóshajójának tekintett Cirkör művészei az új cirkusz legnemesebb célkitűzéseit követik: alkotásaik összművészeti jellegűek, előadóik nem csupán a porond nagymesterei, de képzett táncosként, színészként is megállják helyüket. A társulat vezetése sajátos, ám e körökben messze nem meghökkentő koprodukciókra szánja el magát. Három évvel ezelőtti, igazi nemzetközi áttörést hozó negyedik darabjuk, a Supercirkör '98 rendezője például az a Jonas Akerlund volt, aki videoklipeket rendezett Madonnának, a Metallicának és a Cardigansnak. A "00:00" és a hozzánk először elhozott Trix című darabjaikat pedig Lars Rudolfsson, Svédország talán legjelentősebb színházi rendezője jegyzi, aki a stockholmi Orionteatern, a vezető svéd művészszínház alapító rendezője; a Trix létrehozására a Cirkör ezzel a színházzal hivatalos együttműködésre is lépett. A társulat legutóbb bemutatott, világszerte óriási sikerrel játszott, bár kissé kommersz alkotását, a Rómeó és Júliát pedig az Ingmar Bergman rendezései, művészeti vezetése nyomán világhírűvé lett, stockholmi teátrum, a Kungliga Dramatiska Teatern művészeivel közösen hozták létre.

(A Balkonban megjelent írás alapján)
Halász Tamás

Kapcsolódó program
Cirkuspiloterna/Cirkus Cirkör (S)

  2003. Budapesti Fesztiválközpont Kht. Minden jog fenntartva.

english magyar