English





















Friss a sajtó!
Sajtószobánkban mostantól a folyamatosan megtalálhatók azok a cikkek, melyek a sajtóban a fesztiválról napvilágot láttak. A feltöltés folyamatos.
LILIOM - közönségtalálkozó
Hamburgban a nézők egy része sorokban hagyta el az előadást . Akik a 2-i vendégjátékot "kibírják", alőadás után beszélgethetnek Michael Thalheimer rendezővel.
Fotópályázat!
Fotópályázat a BÖF-ön, szép díjak!


Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Dorogman Hédi

Odrovics Szonja

Faludi Eszter



Vélemények a Fesztiválról ( cialis )
Tánc ( edcjm )
OFF programok ( earned income tax credit )
Színház ( lqgtq )






ÍRÁSOK
Cie Bud Blumenthal a Bárkában

2003-11-01 23:08:28


Táncművészet, nem csak turistáknak

Ha valaki járt már Afrikában, és ezt nem csoportos utazások akciós kereti között tette meg sokcsillagos hajók, emeletes buszok légkondicionált műbársony üléseiből egyszer használatos kamerájának biztonságos hátsófeléből rákukkantva ama idegen világra…, szóval, ha látott, érzett, szagolt és tapintott a fekete kontinens valódi énjéből, az talán a csütörtök esti Cie Bud Blumenthal táncelőadáson egészen mást is érezhetett egyszerű, de feltétlenül felemelő művészi élménynél.

Mert saját színei, saját illata van Afrikának. A fülledt, nehéz éjszakák, a homok érdes tapintása és csikordulása a fogak alatt, a csillapíthatatlan szomjúság, a perzselő fuvallatok és az ég homok sárgával elegyedő kék színe még önmagában, vagy talán inkább külön-külön, tulajdonképpen nem tartozna szervesen a felejthetetlen impressziók kissé, legalábbis számomra, szűkös családjába. De az illat! A fanyar fűszeraromák, a homok mindent betöltő, sós kipárolgása, a burnuszok erdeje, pálmák tagolt törzseinek gőzei összeolvadnak az emberek, az állatok és a házak napégette, vagy éppen esőáztatta falainak mély tónusú, -milyen szegény a nyelv a szaglással kapcsolatban!- szagával.
Aki ezt megtapasztalja, megjegyzi örökre, elraktározza az emlékek legbiztosabb, legtávolabbi kis szelencéjébe, oda, ahol az érzelem és az emléknyom kifejeződése között csupán szintaktikai különbségek vannak már. Aki ezt megtapasztalta, az talán érezte valahonnan belülről feltörni az emlékek kicsiny forrását miközben a Grundscape koreográfiáját mozdulataikban megjelenítő két fekete bőrű művész előadását figyelte.
Viszont az is, aki nem érezte át a sötét kontinens eme szelíd misztériumát, átélhetett egy különösképpen egzotikus, és talán mégiscsak ismerős megtapasztalást, aminek jelentése, még ha annyira távoli is, valahol az emberi eredet legősibb képeit idézi fel.

Elnézést a világhírű koreográfustól (bár nem tartom valószínűnek, hogy bármikor is tudomására jutna ez az észrevétel), de mások és a személyes véleményem szerint is az elért, rendkívül megkapó hatás nem annyira a performance bizonyára kivételesen művészi, szofisztikáltan szubjektív megfogalmazásainak, hanem inkább a táncosok -hadd legyek egy kissé áltudományos- génjeibe vésődött időtlen mozgáskultúrájának és ritmus-értelmezésének, sőt: ritmus-megjelenítésének volt köszönhető. Az anatómia ismereteimet jócskán cserbenhagyó, néha teljességgel irreálisnak tűnő lokalizációban és funkcionalitásban összehúzódó izmok játéka nem annyira a művész személyes világának információközvetítő eszközeivé váltak, hanem inkább az ősi, még a verbális kommunikációt megelőző történelem előtti idők testbeszédének megnyilvánulásaként hatottak. Egy olyan kommunikáció jelent meg a Bárka színpadján, amelyet pár ezer generációval ezelőtti őseink még értettek és használtak, és amely bennünk már csak elkorcsosult relikviaként él. Bebizonyosodott: lehet mosolyogni a karral, háttal ugyanúgy, mint az ajkakkal, lehet félni akár a lábikrával is, nem is beszélve a nyakizmok tűnődést kifejező finom kontrakcióról.

Pontosan ez tette annyira eltérővé az előadás első (Groundscape) és második (Riverman) darabját. Ez volt, amivel a szenegáli-elefántcsontparti táncosok oly mértékben feldúsították a művészi koncepció egyébként gazdag levesét, egy egzotikus fűszerrel különleges és maradandó ízt produkálva. Pedig a Riverman igazi újításokkal kombinálta az indirekt mozgásélmény által megjelenésre motivált nézőséget. Az előadás ugyanis a színpadra vetített vízközeli (cseppenő csap, hullámzó hullám, toccsanó tócsa) képekkel új térképző elemet vezetett be a tánc dinamikus folyamába. A táncosok (köztük a szerző) művészi kinetikája válaszra talált a földre vetülő képekben és fordítva; a videó két dimenziója néha hárommá változott és volt mikor úgy láttam, mintha a két előadó lapulna el kissé. Varázslatos vizualtás! Bármit is jelentsen ez a szép mondat.

Összegzésként elmondható: a két előadás külön-külön magas színvonalú és egyenrangú volt, de így együtt a fekete táncosok előadása viszi el a pálmát, ez utóbbi egyébként is trópusi növény.

Utóirat: elnézést azon kedves beszélgető partnereimtől, akiknek váltig a fentiek ellenkezőjét bizonygattam abból a célból, hogy pár új gondolattal gazdagítsam saját véleményem! Bocs

Kapcsolódó program
Cie Bud Blumenthal (B-Szenegál)

Ágoston Viktor további írásai
Mócsing
Abúzus
greenhouse
Tiszavirágzás a törökfürdőben
Kezdetben vala a csend
Liliom- a művirág

  2003. Budapesti Fesztiválközpont Kht. Minden jog fenntartva.

english magyar